2011. május 27., péntek

Levél nektek


Tegnap este írtam egy levelet, amit elküldtem azoknak a barátaimnak, ismerőseimnek, akikről úgy gondoltam, hogy nem haragszanak meg érte, és talán segítenének is. Aztán később, félálomban eszembe jutott még pár név, és még, és még.... majd rájöttem, hogy több barátom van, mint gondoltam. :) Hogy juthat el legegyszerűbben mindenkihez? Ha kiteszem ide. Úgy érzem, köztetek, kedves Olvasóim :) is lesznek, akiknek szól ez a levél. Bemásolom:



"Kedves Barátaim, Ismerőseim!

Elindult egy remek kezdeményezés, Pécsi Portéka Vásár néven, ami a pécsi, és környékbeli kézműveseket segítené azzal, hogy kéthetente vasárnaponként, 10-18-ig vásározási lehetőséget biztosítanak Pécsett, a Király utca 9.-ben, a Velosophie-udvarban. Mivel én is a kézművesek csapatában vagyok egy ideje, tudom, mekkora szükség van erre a vásársorozatra, mennyire kevés az egyéb megjelenési esély.
A reklámra, marketingre viszont nem igazán akad pénz, így kevés emberhez jut el a hír. Arra szeretnélek megkérni Benneteket, hogy ha tudjátok, népszerűsítsétek a dolgot! Csatoltam a rendezvény plakátját. Ha esetleg elküldenétek néhány helybeli barátotoknak, akit érdekelhet, az is nagy segítség lenne. A kiegészítő szöveg lehetne annyi, hogy
"Pécsi Portéka Vásár kéthetente vasárnap 10-18-ig a Pécsett, a Király utca 9-ben, a Velosophie-udvarban."

Lehet, hogy úgy érzitek, ez csak a kézművesek érdeke, és Titeket nem érint, de én bízom benne, hogy mindenki jól jár a vásárokkal, idővel a belváros színfoltjává nőheti ki magát ez a rendezvény. Ha igényes, minőségi, egyedi munkákat szeretnétek megfizethető áron, érdemes lesz kilátogatni!
Eddig egy alkalommal gyűltünk össze, akkor textiles, nemezes, bőrös, fazekas, ékszerkészítő, macivarró, bögréket, és jelvényeket árusító grafikus, valamint lekvárárus volt jelen. Egyre többen leszünk. :) A következő alkalom most vasárnap lesz, május 29.-én. Szeretettel várunk! :)
A későbbiekben az is elképzelhető, hogy szombaton is, vasárnap is lesz vásár, talán hosszabb lesz a nyitvatartás is. (Pl. a POSZT idejére is így tervezzük.)

Olyan ismerősöknek küldöm el ezt a levelet, akikről feltételezem, hogy nem tekintik spamnek, és átérzik, hogy ez tényleg sok ember számára fontos lehet. Ha tévednék, és Téged pont zavartalak a levelemmel, elnézésedet kérem!

Üdvözlettel, szeretettel,

Dorka

Lehőcz Dóra"



Tudom, írtam már a Pécsi Portéka Vásárról, és talán azoknak, akik nem a környéken laknak, unalmas lehet a téma, de gondoljátok végig! Ha itt elindul ez a dolog, máshol miért ne mehetne? :) Késő este már ezen járt az agyam, hogy talán ez más városokban is működhet, és mindannyiunknak lendületet adhat. :) Már többször bebizonyosodott, hogy igenis létezik önzetlen összefogás.
Ha annyival erősítetek minket, reklámoztok, hogy kiteszitek a blogotokra a pirossal kiemelt mondatot, és a plakátot, nagyon hálás leszek. :)

Segítetek? :)



5 megjegyzés:

Csipkerózsika írta...

Szerintem ez egy fantasztikus kezdeményezés, én is nagyon örülnék ,ha környékünkön is megvalósulna ehhez hasonló... Mindenképp megfoglak hirdetni blogomba, és sok szerencsét kívánok hozzá..:)

Krizantám írta...

Szólok a pécsi ismerőseimnek és kiteszlek a blogomba is!
Mi pedig majd nyáron ahhoz a vásári hétvégéhez próbáljuk igazítani a nyaralásunkat... :-)))
Jó lesz-e így, Dorka?!

Jó vásározást!

Ledorka írta...

Köszönöm, lányok! :)))
Krizantám, tökéletes lesz! :))

F.Gina írta...

Írtam bejegyzést, sok sikert, és szép bevételt kívánok !

Ledorka írta...

Köszönöm, Gina, a többiek nevében is. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails