2012. december 18., kedd

Rendhagyó poszt

Gyakran előfordul...

... hogy a városból hazafelé jövet összefutok egy fehér VW-es pasival. Nem kell, hogy rám villogjon, akármilyen messze is van, amint meglátom a tükörben, vagy előttem, tudom, hogy ez az a VW. Még mielőtt közel kerülnénk egymáshoz, még mielőtt beazonosíthatnám a rendszámot. Tudom, és nagyot dobban a szívem. :) Aztán már látom is a fickó vigyorát - igen, ez vigyor, nem mosoly. Szívdöglesztő vigyor. :) Muszáj viszonozni.... Tegnap azon kaptam magam, hogy megigazítottam a hajam, amikor feltűnt a visszapillantóban... Hej, haj.... mi lesz ebből? Pofátlanul flörtöl velem, pedig már többször elmutogattam neki, hogy három gyerek ül hátul az ülésekben. Még a gyűrűsujjamat is felmutattam, bár ebből nem egyértelmű, hogy férjnél vagyok, ugyanis nem hordok karikagyűrűt. Ezekkel a jelekkel mit sem törődve jön, jön utánam egész hazáig. Néha előttem - de hisz tudja, hova tartok...

Ha kiszállunk, meg is csókol. Meg biza. Én meg örülök neki.

Ja, remélem, egyértelmű, hogy a férjemről van szó... :)




Több, mint két éve, az azóta bezárt blogomon írtam a fenti posztot. Hogy miért szedtem elő? Mert Ő most messze van, és hiányzik. A minap mondta, hogy meglátott egy olyan autót, mint a mienk, és megörült. Aztán kapcsolt, hogy nem lehet az, hiszen több száz km-re vagyunk egymástól....
Bezártam azt a blogot, mert megkaptam, hogy túl sokat adok ki. Aztán visszahúzódtam, magamra zártam a szekrényajtót. Most picit kinyitottam újra.... Talán a december, a karácsony közelsége miatt....



13 megjegyzés:

Fáni írta...

Oh..., ez olyan kedves poszt. :)

Monika írta...

Tünemény vagy.:) És a férjed is! Életetek végéig tartson ez a szívdobbanás egymás felé.:)

vancsavarr :) írta...

<3

Bejus70 írta...

:-D
Köszönöm, hogy eszembe juttattad a mi történetünket!

magedit írta...

nagy-nagy ölelés Neked

Kathy írta...

Igaz meg sosem lattalak Titeket egyutt, de el sem tudnalak maskent kepzelni Benneteket.:) Meg sok sok hosszu eveket toltsetek egymas mellett! :)

Ledorka írta...

:)
Már megfenyegettem, hogy ha hazajön, megfogom a kezét, és soha többé, sehova nem engedem el. :)

a Matula ikrek írta...

:o)

Csipkerózsika írta...

..tényleg nehezebb karácsony előtt,saját bőrömön érzem..kitartás:)

Andrea írta...

Igazán átérzem a helyzetedet, hasonlóban vagyunk mi is.

Ha hazajön, nagyon-nagyon fogd meg a kezét!!!

Gondolkodtam, írjam-e...?

Most, ezen a bejegyzésen keresztül egy teljesen másik énedet is megéreztem, amit köszönök neked. Örülötem eddig is, hogy (ha csak a világhálónak köszönhetően) ismerősöd lehetek, de ezentúl még inkább. :)

Kitartást kívánok nektek!!!

Ledorka írta...

:)
Nektek is kitartást, és mindünknek! :)
Azért néha belegondolok, hogy milyen szerencsések vagyunk: már van telefon, internet. Így is nagyon nehéz, de pár évtizede mi volt? Képeslap? Vagy mondjuk a háborúk alatt... a nők csak vártak, reméltek. Akármilyen pocsék is, mégis könnyebb helyzetben vagyunk mi, most... :)

Erzsébet írta...

Ezt a posztot már akkor is imádtam :-D
Eljön hamarosan újra, hogy az az ismerős vigyor felbukkan az ajtóban!

Ledorka írta...

Már nagyon várom... :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails